Friss topikok

csanainfo központ

A családi napközik és a hivatalok képviselőivel történő párbeszéd és együttműködés kialakítása többek között a jogszabályok egységes értelmezése érdekében.

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Véleményt cseréltünk: csanákkal a csanákról

2011.10.11. 15:27 vastamás

Alufinanszírozottság, az összefogás, a reklám hiánya és a megfelelő, naprakész információk a működtetők valamint a hivatalok között: ezeket állapította meg az a kérdőíves felmérés, amelyet a Tájak, Emberek, Környezet Egyesület (TEKE) által életre hívott Családi Napközik Közép-dunántúli Regionális Információs Központja, azaz CSANAINFO Központ első szakmai megbeszélésén ismertettek 17-én.

Az NCA támogatásával megvalósuló program célja, hogy érdemi párbeszédet kezdeményezzen az engedélyeket kiadó és a működést ellenőrző szakhatóságokkal, önkormányzatokkal - és a családi napközikkel.

A Tájak, Emberek, Környezet Egyesület (TEKE) több mint két éve működtet családi napközit Tatabányán. A nyitás és a működtetés során tapasztaltak miatt határozta úgy, hogy életre hívják a CSANAINFO Központot. Felvették a kapcsolatot a régióban működő családi napközikkel, és kérdőívet is küldtek számukra. Ebből egyértelműen kitűnt: kimagasló szakmai színvonalon látják el munkájukat a családi napközik, de mindennapos gondokat okoz számukra az alulfinanszírozottság. A tatabányai szülőket is megkérdezték, hogy mit tudnak a családi napközikről. Még mindig sokan nem tudják: mi is az a családi napközi.

A kérdőívek elemzését követően a Dózsakerti Közösségi Házban személyes találkozót, műhelymunkát kezdeményeztek a projekt házigazdái a családi napközik képviselőivel, akik az elemzések ismeretében a családi napközik helyét és helyzetét próbálták elemezni, kiemelt figyelmet szentelve e szolgáltatás erősségeire. A találkozóra érkeztek például Vecsésről, Budapestről, Pannonhalmáról, Tatáról is.

A projekt tapasztalatai, a szakmai napon elhangzott előadások hozzáférhetők a www.csaladinapkoziinfo.hu weboldalon. A szerkesztők várják majd a véleményeket, észrevételeket.

Szólj hozzá!

Címkék: csanainfo

A bejegyzés trackback címe:

https://csaladinapkoziinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr293295155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása